Emberi arc



                 A fáztató évszak újra elért
                 az ősz savanykás almáit eszem
                 lopott arcaim a földre hullnak
                 sorba és rángnak félelmetesen

                 így válok egyre védtelenebbé
                 és így leszek egyre idegenebb
                 könnyem ha most szakadna ki savként
                 marná szét a szabad idegeket

                 föl kell vennem a kesztyűt igen és
                 mind a külön életű maszkokat
                 és hagyni hogy egybe-dermedjenek
                 hogy kiadják emberi arcomat.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-15 11:10:51
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-15 11:10:51