STIGMA

STIGMA


Ott ül homlokodon,
- ráleheltem.
Izzik középen, olthatatlanul.
Fátyolos szemedben neonok
pulzálnak
vakon gyulladsz felém.
Nyakamból kidagad egy ér,
erőt merítek a Gangesz vizéből
elhajlok karjaid elöl.

Még tíz év és olyan leszek, mint
A címadó sor:
- Kurzív és félkövér!

Elégedjünk meg annyival, hogy jeleim
pöndörödnek a kádlefolyóban,
éjszakai arcom lecserélem a reggeli tükör előtt,
míg mások oldalára fordulsz.

Gyónásaid közt hűtlenséged
a legfeketébb köröm,
kipiszkálnád és galacsinná gyúrva
öledből a sejteket,
felkennéd hasadra máznak
- rajtad végigmásznak a tűrők…
Tőrükkel karcolnak melledre
billogot.

Belefordulsz egy keresztfa árnyékába,
oltalmat keresel magad ellen
géneid levetni nem lehet:
Spirálszögekkel birkózol,
juhok bőrébe mártod és darabokra
szaggatod a katica hátát.
Mint vasalt csizma a templom folyósólyán
imáid üresen konganak,
szuronyszavakkal támadsz az élőkre
facsarod maguk…

Míg Gedeon DNS pallósával
fejedre újból lecsap!






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-14 13:45:36
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-14 13:45:36