Hazám

Valami messzi útra kéne' menni,
hogy fájjon e táj ha visszanézek,
húzzátok keserűn vándor cigányzenészek,
ha feledni dobban szív.

Mámoros vitáim semmit sem értek,
mikor részegen szaggattam sarát,
pedig zokogva szerettem az édes-mostohát,
csendes szavain még hív.

Átkos tüdőm nem érdemel levegőt,
ez a föld, ez a föld, volt mindenem,
a 'se apám, se anyámtól' lett lázas lélegzetem,
amiért felégett minden híd.

Sosem kértem tőled, viszont szeress,
vagy temess el hörögve rögjeid közé,
húsom a húsod volt, legyen gyáván a semmié,
mohó mélye most szégyenpír.

Mindig vándorod voltam: hol itt-hol ott,
dombjaid között, hajamat csókolta szél,
társamul szegült az árván guruló ördögszekér,
átöleltem, és mart a kín.

Arcomat feltépett markomba' rejtem,
ha van isten, egy cseppje hulljon rád,
csituljatok vonósok, nem lehet béretek hazám,
csak vérem, mely érte sír.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-10-11 17:33:48
Utolsó módosítás ideje: 2010-10-11 17:33:48