Tűnődések az úszásról

Amint az állatok, úszni úgy tanultál,  
oly természetesen, –  vagy mindig is tudtál? –
már annak előtte, hogy emberré lettél,
mikor még folyékony ősanyagban éltél,
úsztál anyaméhben, jólvédett burokban,
mintegy félálomban, kialakulatlan,
úsztál öntudatlan megelégedésben,
gomolygó, cseppfolyós, páradús melegben
s még ennek előtte, a kezdet kezdetén
ringattattál Thétisz hullámos lágy ölén,
DNS levesben, a szerves elegyben,
ásványokban oldott bő termálvizekben
millió évekig úsztál lankadatlan,
csillókkal, uszonnyal, számtalan alakban,
körötted sötétzöld sodortatott hínár,
lendülettel dobott partra a magas ár,
úsztál és úszni fogsz annak ellenére,
hogy rég kivettettél a szikkadt fövényre
s növesztettél erős, földönfutó lábat
a szárazulatot hogy végig bejárjad,
kopolyút tüdőre hiába cseréltél,
vágyad a nagyvizek iránt még mindig él,
ússzál hát, áradó, buzgó szerelemmel,
együtt önmagaddal és az őselemmel
az úszás monoton mozdulatsor, ima,
néma örömóda, végenincs zsolozsma,
öröklött, ösztönös, archaikus tudás,
szükséglet, élvezet és élni akarás,
az úszás misztikus meditáció,
gondolat s gondtalan levitáció,
törzsed  elernyedve, súlytalan, lebegő,
fölötted kék azúr szikrázó levegő,
sikló repüléssel, mint ahogy a sas száll
az égi vizekben, fennségesen ússzál,
pillangóúszással, testtelen, könnyedén,
béka-mellúszással a tó ezüst tükrén,
ússzál hát, amíg tudsz, míg van még, van remény,
hogy tűz a Nap , ragyog, míg tündököl a fény,
míg aranyban fürdik csillámlón a homok,
kebeledben lüktet, míg ritmusra dobog,
dolgozik a szíved, míg fújtat a tüdőd,
ússzál, amíg bírod, amíg tart az erőd,
megfeszül és ernyed végtagjaid izma
újrázza sokezer gyöngyház kristályprizma,
úszhatsz újgazdagként kristály medencében,
szegényként is úszhatsz könnyeid vizében,
sós verejtékedben fuldokolsz, mint kontár
bánat-buborékot eregető búvár,
ki nem mer a mélyre, sötétbe merülni,
révbe jutni sem tud, felszínre kerülni,
el nem kerülheted, úszás lett a sorsod,
startra versenyre kelsz, habár nem akarod,
nincs mért ellenkezned, elragad, messze visz,
bensődben megtisztít, átmos a folyó víz,
ússzál véghetetlen, nagy-nagy nyugalommal,
parttalan vizekben, egykedvűn, mint a hal,
langyos középszerben, mitsem törődőn,
ússzál kitartóan, bátran, célra törőn,
elszánt karcsapással s tudd, hogy mi a törvény,
mit tégy vad viharban s ha elkap az örvény,
nézz szembe leskődő, százkarú veszéllyel,
ússzál hosszantartó, örök szenvedéllyel,
kecses mozdulattal, mint táncos medúza,
melynek átlátszó tüll fátyolból a blúza,
te legyél az úszó, tökéletes szépség,
alulról nézzen rád irigyen a mélység,
gonosz –gyilkos bálna– bámul, de el nem nyel,
találkozz Jónásként a világszellemmel,
a mindenhatóval – hona tenger éter,
milliárdnyi fényév négyzetkilométer –,
ússzál, mert teheted, a szabadság jogán,
tiéd e szélcsendes mindenség-óceán
,,big blue” tintakékben oldódó közege,
vízcsepp a tengerben, te vagy a közepe,
a légüres térben úszhatsz a magányban,
bukfenceket vetve a súlytalanságban,
más dimenziókban úszni fogsz? – nem tudod –
kíméled magadat, erődet spórolod,
szeretnéd, hogy tovább, még tovább tartana
e tudatos úszó állapot-nirvána,
léted – lehetett más?– egyfajta gyorsúszás,
körbe visszatérő kör, látszat-változás,
folytonos úszás volt eddig az életed,
hogy le kell majd állnod: elfog a rettenet,
felhúzod sebtiben a hanyatlás gátját,
torlaszolva itt-ott az idő folyását,
ideig-óráig még meg lehet úszni,
máról holnapra még lehet halasztani,
lassan közeledik, úszva, mint az álmod,
feltartóztathatatlan jövel halálod...
vízizene ríjon, zokogjon rekviem,
hullám mossa hullád, tested, testünk s testem.
                                  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-27 17:54:36
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-27 17:54:36