Mese

Felőled jött és szép volt a világ –
úgy engedtél egyre beljebb,
elmondtad nevét, s hogy mire
a csodák: a fák tetején nem
csak felhő, nap, hold és madár,
de végtelen útba kezdenek rajta
apró ízelt lábakon a hangyák.
És ez a látható nem igazán parány;
de vannak a mikrobák, akár
egy sejt és még kisebb; s mintha
bennük a vágy – sokasodni –
akar itt minden, s nem belátás
szab határt, de ellene  - fékje:
egyik életnek a másik; vagy ha
más nem – az egészet éltető
halál, mi keret és edény egyszerre,
s amíg élet van, hogy legyen,
neki ellenáll.
Minek hát szorítani a párnát
arcod elé, füled lefedni,
csukni a szád, orrod; levegőt
nem venni, ha az a sok sejtnyi
élet is mind te, aki vagy – kinek
nevében akarsz nappalra örök éjt,
hogy lecsukod a legszebb mese fedelét?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2010-08-25 10:31:13
Utolsó módosítás ideje: 2010-08-25 10:31:13