Televény

Repülnék. A reggel szárnyaimra ül.
A nyirkos hétfőből kicsurgó
csöndcseppek vesznek körül,
mellém telepednek kancsal hónapok,
gyanakvó szintezésű vagy-vagyok.

Talán véletlen volt, hogy eljutottunk,
vonszolva tulajdon vágyaink, álmaink,
a bizonytalan semmiből az előszobáig.

Nincs nyavalygás, csak hétfőteleníteni
kellene, a szavak medrében státuszt
találni, friss célokat csöppenteni bele.
Lépni, vagy szállni, a magasságokat
mélységteleníteni illene, a bűn
televényt vakmerővé zsugorítani.

Festeni, hazudni ebbe a messzenéző
szürkeségbe valami enyhekék eget,
vércse-hangon vijjogni kikeletet -
- veled-nélküled, vagy egyszerűen
szemközt ülni azzal, aki kontúrozatlan
rajzolat-foglalatban, de már ott van
a képben: szép, valóságszeme
kicsit zavart még, ilyen a szerelmesedés.
Agymosás kéne. Nem kevés.
Ekhómentesíteni a tudatot, lejjebb,
vagy feljebb emelni a lécet.
Méregteleníteni, élni, hétfőtlenül,
cseppmentes ragyogásban lecsupaszítani
a végzetet, a napi szókészletből egyszer
s mindenkorra kifelejteni a neved.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.