Level Jonas Tamasnak

                              Nem csak az atyád fiának vagy te őrizője.


Marasztalnálak, de nincs más érvem,
mint vérrel írt kötelességed: gyermekeid.
Világról szólsz, mi túlfelől ragyog.
Mit mondhatnék. Angyaloknál szeb-
ben nem szólhatok.
Ahol gyermekeid játszanak, a szobában,
talán csak hatvan vattnyi a fény, gyengén
pislákol, mint most a remény: maradni
érdemes. De az én, a te most nem érdekes.
Eszedbe jut-e apád, ahogy, mint virágra
kertésze úgy néz le rád?
Eszedbe jut erős keze, ahogy az utcán
bandukolsz  vele?
Emlékszel, hogy nevetve az ég felé dobott,
hogy lehozd szemeidben az összes csillagot?
Emlékszel ezekre, mondd?
Ha nem, mit adtál volna akkor, hogy így legyen?

Ne kelljen őket sírva látnod onnan,
hallhatatlanul kiáltva: átkot megtörni
születtem, de jaj, az esélyt eltékozoltam.
Maradj még, hogy békében mehess ha
már minden dolgod elvégeztetett.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.