Az éjjel magamra húztam
lelked pókháló jelmezét.
Itt-ott szorít még, és recseg,
ropog, de lassan enged.
Szikrák pattannak, miközben mozdulok,
s kikelnek a műszálas szőnyegen.
Elindulok. Kis, apró tüzek kísérik
lábnyomom, s te jössz velem.
Te most már benne égsz a húsban,
tegnapi törvény kötötte gúzsban
élem tovább veled
- mintha ez a világ rendje volna –
kötözgetett, csorba létemet.
