Hommage JA -nak


Attila kőanyád földgöröngykönnyei
repedt mosóteknőjén kőként koppannak
mosóport hord a szél citeráz a semmi
sikoltó kerekek ájult vonatablak.

Élhettél volna gyönyörűn? Hát itt szabad?
Pszichoanalízis heverő-értelem
végtelen csendből forgácsolt gumifalak.
Nézel nagy szemekkel időtlen tértelen.

Egy fakó mosoly kúszik legörbült szádon
bújnál anyaölbe mindig éhes gyerek
takarj be földálmoddal anyám mert fázom
földméhbe fogadj be mert fiad éhezett.

Fázósak didergők koccanók a szavak
mint éles kő mely a jeges sínre koppan
szétreped mint dinnye a vagonok alatt
s nézel nagy szemekkel széttörve a porban.

Hát mondd miért vagyunk mi költők mind árvák?
Magunkat siratjuk anyánk tükörszemén
a szűz fényre rajzunk mint bolygószem-lárvák
szívünkbe éket ver a tétova remény.

Addig öljük magunkat. Suicid nemzet.
Kondul rólunk sommás délharang-ítélet.
Könyvtárak polcain szunnyadunk mint jelzet
megkopott gerincünk ajkbiggyesztett élet.

Attila anyánk hív játszani is enged
éneklő síneken játsszuk a kék halált
látod, a bakterház sárga zászlót lenget
tehervonatunk robban csak szavunkra várt.

Attila anyád kőföldgöröngykönnyei
a sótlan földbe hullnak éltető zápor
sirat minket minden de hagynak elveszni
keserű ébredés üzenet a mából.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: -, -
Kötetben: - (-, -)
Kiadó: -