Öregségem elsõ napja - átírt

az alkonyba vetkőzött kora őszi fák,
a felém úszó pörköltek, bablevesek,
sült szalonnák, a kiteregetett ruhák,
disznók, tehenek, az otthon aromája
ez, amivé összeölelkeznek az illatok,
ahogy eltűnve és kibbukanva, abban
a cserháti faluban hazafelé ballagok.

a tücskök, lombszöcskék dobhártyát
kuckoló pergő vibrátója száll, röfögve,
bőgve szól a miatyánk, ahogy hálaimát
mondanak a jószágok a hátsó udvaron.
a nyikorgó kapuk, nyarat pletykáló lom
bok, rozsdát kántáló kútkerék forog,
a kezet nyalogató tarka korcsok, és a ker
ítés mögül szívet ugrasztó komondorok,
vakkantásai, morgásai, a régi dallamok,
ahogy fülemben szimfóniává ölelkeznek,
miközben eltűnve és kibbukanva, abban
a cserháti faluban hazfelé ballagok,
kikezdhetetlennek hitt egész vagyok.

el nem kalapált szög a tartó gerendából.
úgy állt ki a dombon túli képből anyám.
fának csapódó autó szélvédőjén az ezer
darabra tört biztonsági üveg. szemem. nem
tudtam megállni, zokogtam keservesen,
pedig még csak az acélkezű balsejtelem,
szorította a torkomat. Dorkának kellett
volna vidáman csaholva várnia rám, de
nem volt sehol, csak a szög, csak anyám.
csak szagtalan csend, az utolsó domb után.
a betonon alaktalan piros folt. Kövirózsa.
a veteményes előtt az öreg rozsdafoltos diófa
alatt eltemetve a többi mulandóság. a sós
hullámok közé löktem a csónakot. menni
kellett. eindultam a kert végébe megöregedni.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.