Az evezõs

Az evezős ismeri magát. Társaságban ezt mondja.
Szemeiben mégis ott gyúl hajnali esőzések egész sora.
Részegségeké. Ahol ő egymaga a vízzel,
ő egyedül a lapátokkal. Jónásként a hal szájában,
szálkaként Jónás torkában, fennakadva.
Ő persze nem halász, és nem is próféta.
Csak egy újabb nyomorult, aki a hidak
szüntelen bámulásától remél valami többet,
abban bízva, ha sokáig nézi a különféle íveket,
szeme hozzászokik a változáshoz, s talán
megérti, az a lány, akit tegnap este megismert,
ma miért menekül a találkozástól. Lehet,
megijesztette őt a halszálkamintás zakó, a
már túlságosan mélyen ülő akvárium-szemek
ikerpárosa. Pedig a hínárt nem láthatta, a
napos üledéket kavaró kezek inas erezetét.
Mégis mintha bele lenne kódolva, minden
egyes alkalommal a mozdulataiba, hogy ő már
soha máshova csak a vízhez tartozik.Foggal, körömmel.
Mintha az egész nem érne semmit árterületek és
folyópartok nélkül, bóják nélkül, amik figyel-
meztetik a gondatlan utazót a mély víz veszélyére.
Első és másodfokú viharjelzések nélkül,
amit a nagy vitorlások is csak a megfelelő
intézkedések mellett. Mintha nem lenne semmi zaj
az albatrosz két külső hallójárata között.
Mintha nem lenne mindegy, hogy hány csomóval,
lapáttal, lábbal akarna eljutni a Thermopülai-szoroshoz,
megütközni saját görögségével.    

A víznek megvannak a maga gyilkosai. A szálka
fel van akadva rendesen. A gerincesek, akik
épp most fulladnak bele az éjszakába, és ő
csak megy mellettük, csendesen.  







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.