Hatévesen

Úgy hatévesen kezdődött,
hogy választottunk szerepet,
s elhittük egymásról,
hogy mindenki az, aki.
Praktikusan váltogatva
voltunk mindig egy más,
s mivel kitalálni nem lehetett,
mert azt senki nem ismeri,
néha kelletlenül,
néha lelkesen, de rendszeresen
választottam magamnak új nevet,
elvileg egyéniséget.
Nem voltam túl élelmes gyerek
ebből a szempontból,
csupa mellékszereplő
jutott nekem csak, pl. Chewbacca
- az idő tájt kötelességtudóan
hörögtem és vonyítottam,
s csak nagyritkán szóltam.

Belegondolva: nem is vonzott
az egész. Pláne nem a főszerepek.
Unalmas, ezerszer eljátszott
történetek, de én mindent csak
egyszer éltem meg.
Viszont kényelmesnek
bizonyult a lehulló morzsa,
bármelyik mellékszerep,
és jól esett vonyítani
valamint hörögni is néha,
félrevonulva figyelni a többieket,
ahogy megfeledkeznek magukról, rólam,
átlátni rajtuk, szerepeiken,
a sosem használt mászókánál várva,
hogy lesz-e és melyikük lesz vajon,
akit megérint egy angyal, és észrevesz,
s megkegyelmez azzal,
hogy játszani kezd egy jelenet,
amiben engedi, hogy meghaljak.
Amiben megkér, hogy most haljak meg.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.