Augusztusi égre

Aztán meglátom arcodat. Fényévekre vagy.
Sötét esőben áll egy nő. Zápor a harag. Nekem.
Benned eláztat minden hozzám vezető utat. Nyeklenek
nyaklanak, kifordulnak alólam verslábaim. Jól van ez így.
Újra és újra elfelejtenem a fizikát, a rendet. Sorvégeken
lépdelve soha nem érnék oda, hol modellt ülsz a fénynek,
mi szemeimből megfestett akkor. Pedig zene szólt és egész
este rímeltünk egymásra. Mégsem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Utolsó módosítás ideje: 2010-09-03 19:13:39