Tölgyférfi holdja

olvadt barnacukor szemek
nézd azt a tölgyet olyan
éppen az ága a törzse
és a férfi fekete mint
a föld vagy a hajnal
előtti utolsó szárnycsapás
előtte a füvek bársonyharmat
szüzek mind meghajolnak
és terhes tálakban buja
dús kacér piros kanári
sárga terméseket hoznak
csak a fény az áttetsző
üvegtest égen ölel
puha menedékkel
a tölgyfaférfi tűzbe
veszett a ropogó
tiszta vad pusztulás
belekapott a földékes
napszerű szemekbe
én láttam ahogy bele
roppant szilaj törzse
gallya ága és ahogy
lába elé hullottak a
büszke-üde nedves
levelek
és akartam hinni
belélegezni az újjászületést
és leborulni az áldott gyökerek
előtt
holdat nyújtani át lenge kristálykék
kezekkel
anyaméhföldbe szúrt gyémántszemekkel:
fogadod e, szereted e a magában kerengő
viaszsápadt sírkert hideg holdat?






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.