pillanat

a földet nézzük
törjük kezeinket
körmünk alá szorult a magyarázat
és a kérdések
- kényelmetlen cipő -
nyomnak-szorítanak
mikor indul már
a távozás pillanata
hová nézhetnék úgy
mintha nem érdekelnél
ha hátat fordítanék
még fontosnak éreznéd magad
és azt nem akarom
(pedig szeretném hogy tudd)
egyre kínosabb
ez a látszat-türelem
kár volt mondanom vállat vonva
hogy ráérek
mindkettőnkről sugárzik
az elhagyatottság
a járdasziget minden pontját
bejárta már tekintetem
szemeid színére meg már nem emlékezem
mintha csak ketten lennénk
és senki más nem is létezne
színtelenre kopott körülöttünk minden
némafilm lesz ez a forgatás
csak a sálad piroslik a szélben
illatod még mindig a régi
percek óta csak a semmi változott
az is csupán kiürítette magát
mily feszült a csend
késik a lassan-mennem-kellene
pedig már ez az egyetlen esély nekünk





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.