A végsõ menedék - ismét



                     Sebastian atyának

És adatott öröm, adatott ölelés
Az Úr asztaláról, hogy legyen élelem,
Fájdalom, ha álmosítana feledés,
Sánta hitek alá mankónak félelem.

És adatott kétség, számban oldhatatlan,
Szorozzon osztódjon százfelé az ész,
Mint törött lázmérőből szétszökő higany,
Ha sírva térdre hull a beteg gyógyszerész.

És adatott a nem múló lázra végül,
Ha már  nem maradt más, priznicnek halál,
És remény, habár a száj jegesre kékül,
Az a régi régi kert újra nyitva áll.

S üdvözli az érkezőt az embernek fia:
Jesus Nazarenus ultima patria






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.