A végsõ menedék - ismét
Sebastian atyának
És adatott öröm, adatott ölelés
Az Úr asztaláról, hogy legyen élelem,
Fájdalom, ha álmosítana feledés,
Sánta hitek alá mankónak félelem.
És adatott kétség, számban oldhatatlan,
Szorozzon osztódjon százfelé az ész,
Mint törött lázmérőből szétszökő higany,
Ha sírva térdre hull a beteg gyógyszerész.
És adatott a nem múló lázra végül,
Ha már nem maradt más, priznicnek halál,
És remény, habár a száj jegesre kékül,
Az a régi régi kert újra nyitva áll.
S üdvözli az érkezőt az embernek fia:
Jesus Nazarenus ultima patria
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
