Ha most jönnél




Ha most jönnél... ha most szólnál...
mint udvaron az ütött-kopott mosdótál
pergő zománc lemezkéit hagyj úszni
a szappanhab fényesén.
Így készülnék búcsúzni:
elolvadni, kopni és lecsúszni,
hová nem követhet már remény.

Ha most átkoznál... most űznél...
mint kutacs izzó csőre kandallótűznél,
folyatnám magmám bűzt és füstöt
nyalva parketta-lakkból
(unt magamból sziporkáim),
hogy gyúljon, ha kell,  kettős alakból
belőlem s általam ábel és káin.

Ha nem lennél... ha a volna...
de ott van. S az udvar most mintha lángra gyúlna,
hebegő, csenevész toporzékolással
marva homok közé, betonba,
fel az ablaküvegre, az égre...
jaj, csak már egyszer végigégne!
Mert voltál egyszer... s így is megérte.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.