péntek esti utolsó

egy cérnát csomóztunk az ablakkilincsre
valamikor régen egy papírállat lógott
le róla és látom ahogy bejön a kapun
van abban egy finom kis őrület ahogy
a kerítésen átbújik a macska mellett
tíz perc késéssel a péntek esti utolsó
napsugár és ahogy lépéseit nézem
véletlenül hozzáér az arcom az üveghez

és úgy érzem már nem tetszik nekem
boszorkányhaját összekócolta a köd
azzal sem fárad már reggelente hogy
kabátját kifordítva vegye fel pedig
mennyire félve jött oda hozzánk először
és voltak padok amiken mellénk ült
valami csendes ritmustalan tavaszi
lüktetése a szélnek de most ködök
vannak és a csikket a postaládán
nyomja el nem veszi észre a levelet
amiben új életet ajánlanak neki egy
távoli városban én közben kibújok
a függöny alól hogy ajtót nyissak neki
persze én sem tűnök fel az ablakban

de azért megölel és az illata a régi
ahogy belép én kimegyek a levélért
behozom neki ő kibontja én felolvasom
ő hazudik én azt akarom utazzon el
neki is megmondom költözzön
költözzön ki végre a szívemből





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.