decrescendo
Visszahívtalak.
Mint kósza fényeit csalogatja
megszokott helyükre az éjszaka.
Veszendő szerkezet; leolvad a
könnyű magasság sűrű várfoka
és elhamvadnak ujjaid között
a csillagok.
Ébredsz. Parázsló tenyered
első tévedése én vagyok.
Szemedben tolongás.
Eltűnt és megtalált évek
színes és fekete-fehér árnyai
kísértnek és a felejtés utáni
csöndben feltámadt halott
csontja csörren, mert
pillantásod egyetlen fókusza
alatt egy horizontnyi képbe
présel veled össze a tudat:
Közelebb már nem lehetnél.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
