Kapcsolatban

Végül elsüllyedsz velem együtt.
Aki csak nevetett, sírásra vált,
hervad, mint örökölt cserepesvirág
egy jó szó nélkül.

Olyan fél méter lehet közöttünk, ahogy
bámulunk magunk elé, néha
még mosolyogva, teli hassal,
asztalra vetett lábakkal, meredten.

Alkarunk laza mélytartásban, hüvelyk-
ujjaink majommód befelé fordulva, a kicsi önálló
életre kelve, szőlőkacs módra kúszik, hogy
kapaszkodhasson valamibe, bármibe.

De két mágnes nemcsak vonzza egymást.
Előbb-utóbb egyikünk keze elgémberedik a másik
súlya alatt, nyilallni kezd, majd úgy húzódik vissza
teljesen, mint a tompa fejfájás, észrevétlenül.

És mi átaludjuk ezt is,
mint kisebb árvizeket az első pár
közös év alatt egy-egy hosszú, fülledt
éjszaka után, egymást szeretve.

Végül elsüllyedsz velem együtt.
Csak a gép zúgása emlékeztet beszélgetéseinkre,
szikrája régi életünknek
hangyatáncoláskor.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.