Nász az éjben



Csak én vagyok tanúja e násznak:
A székek az asztalokra másznak.
Minden érzi már az éj közeleg,
Az ajkaktól búcsúznak az utolsó közhelyek.
Emitt egy utcai lámpa sír, a szeme ragyog.
Társait siratja, akik már vakok.
Egy szemtelen harang a nyelvét ölti,
Bársonyos ordítása a csendet betölti.
A fejem fölött nagyot ásít a plafon,
Ráncok születnek az öreg vakolaton.
A falióra csettintgeti a csendet;
Percenkét vall egy újabb szerelmet.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.