míg szavakká nem repedezik a táj mit belőled festett könnyű kezével a hajnal
míg szavakká nem szakad az arcodat simító szél könnyű selyme
míg szavakká nem nyikordul a völgyben szunnyadó áldott csend
míg verssé nem akarod vésni mi szép
addig csak
ülj szépen, moccanatlan
és örülj hogy még egy, még mondhatatlan
