Közmagyar

Önkéntes partizánként
ért fel egész szabadcsapattal,
hogyan is lehetett volna
reguláris?

Műanyaggá csillag
hullta után sem rontható —
hát még olcsó krumplivirággá.

Lecsapva szónoki melléfogásra,
önjelölt szabászok sora csattogtat
vak buzgalomtól véresre szorongatott
szárú ollót: nyiszálnának szakmányban
hitványnak gondolt fércet.

Mindhiába.

Hisz – miközben tudott lenni övék is –
nem holmi cérna öltötte eltéphetetlenül
öntelt vállapok helyett oda,
ahová hite volt tartozandó.

Hasztalan próbálják hát
a lefokozás eszközévé fokozni:
dolgavégezetlen sirathatják
alkalmatlan szerszámuk kicsorbult élét.

Olló nem versenyezhet bárddal.

Harcos indiánnak volt utolsó mohikán és
– igen, jó urak! – legelső dakota,
dalnoknak pedig közmagyar.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.