Ami marad

Kezdetben a halál mélyül fel.
Felmagasul menedék köve, alapja,
menekvés ölén a tér, a magvető,
lombos ár fut pallóin az égnek,
erdőt nyit a híd, kitárt felejtés...

Teremtés tere. Már elfordul, pillérek, láncok,
tárul, pörög az itt-be, most-ba mozdulatlanul,
búgócsiga intenzív nyugalma. Csend?
Hisz ez mind ilyen - tavasz-zsongás, élet,
mindennapok, kín, a vég. Szerelem.
Prózai pohár az asztalon, ég a folyosón a villany.

Ez mind.
Lefelé, a mélybe vész a templom.
Fátyol, bogár szemedben, vőlegény, apa, Úr.
Önmagad.

Kezdetben a halál.
Aztán te.
Aztán én.
Legvégül a halál.
Előtte: ami vagy.
Csak előtte.

2009. aug.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.