Afrika csillaga

mindig csillagok
közt látlak
elégiádban ázva
fénylőn
egyedül
holt holdsugárnak
sápadt
sekély hantján
ha alig - ismerős
mélyre mart
erezetünk
néha
talán
röpke boldog
percre
egymásba átrezdül
torkunk némán fuvoláz

pengeti lassan
a nyak
megfeszült húrjait
kezünkre fonja
édes szólamát
mert
feledni jöttünk
napok kínjait
táplálni szívbe
újabb balladát
hisz menekülünk
mi egyre
egy távoli
sárga szavannára
csillagmezők
rónáján
odút vájni
s bújni
titkos fánk
göcsörtös
örök bizalmába





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.