Felébredt lassan
Felébredt lassan már a renyhe reggel,
szanaszét terpesztve tompa szarvait,
meg-megböködve minden alvó embert,
fedetlen főtől túl a sarkakig.
Színarany-záporába bújt az este,
a lég szagából lassan múlva ki.
Belefúlva, karcsú, hűs szelekbe,
egy szót kívánva még sóhajtani,
remegve, mint a szíven lőtt vadállat,
erekbe szíva, mint az oxigén,
beledobbanva a megfulladó magányba,
megcsuklva, lassan, mint az ős igék,
mit elfeledett istenségek szája
világok romján csendben ejte:
„még”
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
