Eszkaláció

I.

Puhán ütődött
szememnek a rajzod,
és téged lassan
átölelt a fény.

Nem értettem, hogy
m’ért bújt éjszakára
föld alá a Nap.

És m’ért máshogy szép
a dolgok tapintása,

és m’ért szólsz másképp,
ha megszagoltalak.

II.

Most messze nézek,
és minden összeolvad.

A világ egy bús szobor.

A járdák távol
lassan összebújtak,
s nem fér el rajtuk,
ki kövér.

Autók mennek arra,
sorban,
egyenesen,

és ha visszajönnek,
más a szinük.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.