Hajnalok csitítlan üzenete
Milyen egyszerűen indult a nap:
csillagok közül lehúztalak
magam mellé
s álomnak neveztelek,
annak a bűbájos, utolsó rezzenetnek
még az ébredés foszlányaként,
s Te angyalok rosszlányaként
szerettél engem, az embert,
a férfit, a kedvest, kit megvert
az Urunk oly idegpályákkal, mik
szikrázva gyűlölnek talmit
s remegve szürcsölnek igazt. Lásd,
kiseprettem már a padlást
de egy szinttel lejjebb, ott baj
van: a mellkas rácsai sokkal
konokabb rabot őriznek. Tán
túlfeszül egyszer a membrán
és kipattan az űrbe belőle
az a Fennséges...és őrizője.
4:59 2009.05.05.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
