de nem is zaj


a birodalmak csöndjét
belepi a csöndek birodalma,
nehéz kívülről élni azt,
mi benső: a várakozás.

vártam már eleget,
kétlábon járó kísérleti terep
vagyok, akinek a történelem
folytonos jelen és vétkek halmaza.

hova menjek, hazámból kimerve
mindaz, mi tekinthető annak,
amiért érdemes úgy hívni
és úgy szeretni, mint érdemlik

azok, kiknek fejében élt egy kép
arról, ahová jutottunk, de ez
már nem az. ez a nyüzsgés zaja,
a birodalmak csöndje, a rendszer.

nem látom meg, ha mellettem halsz,
pedig tudok egy telefonszámot,
ahol tanácsot adnak, hogy miként
ne juss oda, ahol tartasz.

lehet, csak géphang, de oly kedves,
nem is igénylünk mást. választhatjuk
még a csendet is, az is vállalkozás,
aminek végül mégis ára van.

már azt se hazudjuk, hogy
legfőbb érték az ember, már
nem hiszünk; tudunk; és efféle
balgaságok közgazdász értelme semmi.

ez itten a racionális őrültség kora,
a blöff-tudomány, ahol a pápa
beszélt istennel, hogy letagadja,
nyert pénzén a lottót aláássa.

százéves barátném eggyel előbb
megelégelte, sajnálkozott és meghalt,
mert örök dolgokkal érdemes csak,
mással ne foglalkozz, gyermekem –

hiába kérdeztem, hanyadszor etetik
meg véle ugyanazt az ételt, velem
vagy ötödször, pedig fast food, igencsak;
nem válaszolt, élni akart, nem ezt.

de zenékről beszélt és barátságokról,
szigetről, ahova minden éjjel, meg
aszklepiosz is, odatart; és vár, ha előbb
érne, mert az nem a birodalmak csöndje,

de nem is zaj.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.