Kísérlet
Lehunyt szemekkel egy kör alakú
szobában lépek faltól-falig,
átszelve a képzelt középpontot,
vigyázva, hogy húr ne legyek:
éreznem kell a tökéletes átmérőt.
Közben talán énekelek halkan
vagy susogva szavalok: szigorúan
ütemmértékes költemény jöhet
szóba, bár ezen még gondolkozom.
Elképzelésem szerint egy ponton
meg kell szűnnöm anyagnak lenni,
hiszen mind az idő, mind a tér
feloldódik körülöttem, a kör
önmagába forduló gömbé válik
s én nem része, hanem egésze
leszek önmagam alkotóelemeinek,
atomjaim viszont külön-külön
is egységes valómat másolva
alkotják majd a semmiben gömbként
pulzáló szervetlen szerves hámrétegét.
Kérlek Téged, Ismeretlen, ki majd
rám bukkansz a világháló rácsaiban
pörögve, szabadítsd ki lelkem
e versből...
19:09 2009.04.15.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
