barlang

Délután. Azt álmodod, hogy tűz van, feketén párolgó tetőgerendák
közt alszol, hólyagosak a maradék falak, és a kezeden hámló bőr
a macskára emlékeztet, akit még mindig megpróbálsz kimenteni.
Csak arra emlékszel álmodban is, hogy megpróbálod. Bizonytalan
foltokból összerakható kapaszkodások morzsolódnak az ujjaid alatt,
és lent az ébredés szakadéka, amiben lehet, hogy ott az álmodban
megmentett macska, de az is lehet, éppen most zuhantok egymásba.
Szétesett ajtók, kirobbant ablakok. A rég legyilkolt fenyőre csigavonalban
kúsznak fel a lángnyelvek. Szétfolyt tetőcserepek a járdán, a mezsgyék
jelzőkövein, és ott is, ahol a nap pontos ívet zár be a hidak tartópilléreivel.
Emberek fuldokolnak a cseréppocsolyákban, és tudod, hogy megmenthetnéd
őket, ha elismernéd a valóságot olyannak, amilyen most is. Ha elfogadnád,
hogy itt ülök melletted, és valószerűtlen meséket olvasok fel egy
valószerűtlen nyelven, ami csak bennünk létezik, és amiben csak mi.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.