az ordításra a rím


már nagyon régen nem láttalak.  
egy gyerek is megszülethetett volna ennyi idő alatt.  
(de a gyerek mindig elvetélt gondolat)
előttem ház. házak. apa. apák.  
te. többes számban pedig család.  
azért kíváncsi lennék, levágtad-e már hajadról  
az érintéseimet,  
és hogy mint amikor az ember virágot présel,  
hogy megmaradjon örökre  
hány versre csuktad rá olyan sokáig a könyvet  
és mert látod hogy az időd milyen kevés  
elsápadtak-e már hajszálaid  
közben csak arra kérem a többieket, ne sajnáljanak  
mert hiába felnőtt a kezem, a lábam.  
mindegy, ki sír fölöttem,  
én újra összemegyek a mosásban  
de büszke vagyok. nem akarom, hogy így láss.  
azonban ennek a szeméremnek elég lenne tőled  
egy kacsintásnyi vakság,  
akkor elmondanám, kinek vagyok hálás
kit szeretek úgy, mint az apámat
mert a szüleim csak járni tanítottak.  
te viszont futni. utánad.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.