Költõ

Mikor az éjnek furcsa hangjai vannak
Hallik egy haldokló hattyú ének
Dala csendnek, vágytalan sötétnek
Szavak, hangok, amik a semmibe zuhannak.

Ki egykor isten volt, most embernek megmaradt
Fönséges, fénylő szellem, de tüze kiégett
Nem tud több varázst már: a jót s szépet
Sorsa, mint az üveggolyó, mely meghasadt.

Mégis, gyenge bár, de szállni képes, ha akarja
Hiába húzza a föld, hiába görcsös vágyak rabja
Szívén titkos bűvölet terem

és a feledésből visszahozza sorra
azt, mit elnyelni látszott az idő,  végtelen,
mert ő a világmindenséget zárja szóba.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.