Szellemképes

Szellemképes lehettem,
ahogy így utólag
készre vágom magamban,
az autó rólad

mint megcsalt szerelmes
hajított odébb,
kabátom poroltam már, mire
felkecmergett a lét

is bennem, de a sofőr aligha
érzékelte, kontúrom
némiképp szellemképes lett,
kilógtam, rajtam túlon

mögülem figyelte ép magam,
rájövök-e vajon,
miért taszajtott ekkorát rajtam
őrangyalom,

vagy csalom tovább a távot,
magam, téged,
hazudok utat lábunk alá csak
ne legyen ítélet,

csak ne kelljen torkát vágni
egy mozdulattal
a hamis reménynek, mi hozzád köt
s démonként marasztal.

Mire a röntgen előtt a bátyjával
s vele leültem
az angyal megunta, a kés is eltűnt,
s míg ők feszülten

várták mit lát bennem a gép, én
magamból némiképp
kigázolva még mindig egy más
világ énekét

hallgattam, és úgy voltam ott,
mint ki nincsen,
ajtó előtt állva ernyedt kézzel
hűvös kilincsen.

Új útra ajtót, akkor nem nyitottam
s az érv kevés
hogy miért később, máshol és máshogy,
sors, gondviselés.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.