mélyrepülõk vallomása
van egy szép, elfelejtett házunk. jégből a falai.
van egy szép, elfelejtett házunk magunkban.
oda néha visszamegyünk, kék szobrokért,
akiket egykor embereknek hívtunk,
beszéltünk hozzájuk, és ők, az élők
sosem szóltak, talán csak annyit: persze,
és elkönyveltek minket élni nem tudóknak.
/
áttetsző lapok között álltunk,
és az arcunkat ők nem ismerték fel többé,
ahogy mi sem az ő világukat.
nem hisszük, hogy kék szobrok
fétisei leszünk, csak csendben alvók.
/
aztán a házba érünk, és látjuk már,
hogy mind halott.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
