Mint reflektor, tapintatlan tényszerűséggel,
Súrolja a linóleum parkettet fényesre a napfény,
S ad teret az egybegyűlteknek─
Közömbös igavonóknak, betegszállítóknak,
Betegeknek. Mintha ritmusra lejtené utolsó
táncát, s zokogva kísérné riadt tekinteted
a kórházi ágy kereke. A rutinnal mi képes
tartani a tempót? Gyászolni nincs ideje itt a léleknek,
S szemedből az utolsó kenet is csak félve pereg.
