A hatéves hivatása

Azt akartam, hogy a kis mamuszom, - amiben órákig bírtam balett-táncos lenni, mert olyan jó kemény volt az orra,- örökké tudjam hordani.
És a térdig fűzős, piros lakkcsizmám is folyton próbálgatom,
pedig a mérete a tavalyelőtti.

Meg azt is mondtam anyunak, hogy semmi mást,
de tényleg semmi mást nem kell kimentenie nekem,
ha tűz van, csak egy játékom, a  hintalovacskást.
A babámat majd én viszem.  

És köszi anyu, hogy olyanra varrtad a kockás szoknyám,
ha növök hirtelen húsz centit, a kantáron lehet engedni.
Anyu nevetett, és fogta a kezem, összecsókolta a szám.
Mondta: Engem nem lehet rövid pórázon tartani.

Kiránduláson - addigra már kész fotóművész voltam -
tolattam a szakadék felé háttal, tökéletes legyen a fotó,
míg majdnem beleestem, épp csak megálltam.
Készüléket találtam fel, neve: „szakadékmegtaláló.”

Mire híres feltaláló lettem, egyik este a kempingben
Gianni Morandi üvöltött a rezgő sátortetőbe,
kicsi voltam, és aludni kellett, meg már nem nézhettem.
Azonnal beleszerettem a hangjegyeibe.

A koncert végére elhatároztam, énekes leszek,
mert fennmaradhatok hajnal háromnegyed kettőig,
majd tűzpiros, csillogó ruhákat veszek.
Én is elüvöltök a sátortetőkig.

Csak súgta anyunak, -én kifüleltem-, pedig közelhajolt az énektanár,
hogy soha nem lesz belőlem énekes, de anyuka, kérem ne sírjon,
az ő unokája is ilyen kis vékonyka, táncolhatnék is akár.
Hazaérve azonnal előkotortam a keményorrú mamuszom.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.