négyes villamos

örökhétfő és   örökősz tizenkilenc   óra harminchat
párhuzamosok   elcsépelt randevúja   a végtelenben
előredőlve kissé   estbehajló emberek   zörög mosolyuk
cigarettám már   a végét járja. jön is   tán a villamos
meghazudtolva   önmagát és a rendbe   vetett kételyt is
elnézek szembe   a menetiránnyal és   látom mellettem
egy ballonkabátos   a sínekre köpi rossz-   kedvét titokban
másik oldalon   a gőzfürdőgőz felé   gimnazista lány
klasszikus eset   csupa vesztenivaló   szépség testében
arra gondoltat   ugyanaz a járat ez   ami combjaid
közé vezetett   zavarban voltam, te is   harminckét éve
ez persze csak   mellékszál és szárnyvonal   amerre nem járok
hétfő volt az is   az igéret nem vált be   az se lett örök
mögöttem napom   bűnné érett hibáim   mulasztásaim
hangos csapódással   nyílnak az ajtók mi lesz   ha zárulnak majd
megsüketülök?   felszállok, tömeg persze   most is mint mindig
nézek és látok   ablakon piszkos vaksi   tükörképem is
csikorog indul   pillanat sötét, átlátok   szitán üvegen:
ott állok lent még   utolsót szívok cigimbe várok de mire
tétován intek   magamnak kívül magamon   nem is vesz észre
lámpa hunyorog   ingadozó feszültség   élesebb a kép
emberszag motyog   körülöttem létem   lemerül végleg
a járat soha   nem visz át engem. tükör-   képem velem jön

(molimo vas uhvatite se na tramvaju kad putujete)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.