kontraszt
olyan szennytelen ez a sötét
hogy már-már elhiszem
csak egyedül vagyok
pedig apró megértések
neszeznek a csendben
majdnem illatok
amint megrajzolt fejemben
szétesnek majd összeállnak
árván köröznek
mígnem sejtenként rám találnak
de olyan szennytelen ez a sötét
mit ez a néhány szentjánosbogárnyi fény
kacagva beszennyez
mint apró megértések
majdnem illatok
majdnem
mert senkit sem érzek
mindig csak én
magamban valahol
mindig csak én vagyok
mert olyan szennytelen ez a sötét
miből egyre többet megértek
és az a néhány szentjánosbogárnyi fény
értelem a grafit tűhegyén
mi elvezet hozzád és magamhoz
de közben kacagva beszennyez
pedig most olyan ártatlan a lélek
mint zsenge ifjúkorába’
talán a megértés ára ez
hogy ráébredünk a magányra
olyan szennytelen ez a sötét
ez a néhány percnyi lét
mikor szívverésemen keresztül
megérzem minden rezdülésed
és olyan ártatlan ez a pillanat
mikor úgy leszel nekem kiszolgáltatott
hogy cserébe mindent neked adok
míg csupán annyi maradok
hogy éppen elférj bennem
miközben én tebenned vagyok
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
