KÖSZÖNNÖM KÉNE
KÖSZÖNNÖM KÉNE
Lehet, hogy köszönnöm kéne –
hívjuk tán fogantatásnak,
mikor legjobban kívánnak,
s összejönnek a felek.
Lehet, hogy köszönnöm kéne;
de miért, hisz öntudatlan
a perc, amiben előhívnak,
háromszor is tudatlan.
Ahol két fél egésszé lesz –
nem férhetek én oda, nem;
ekkor vagyok legkevésbé,
pedig ekkor teremnek.
Akár egy más dimenzió
gyűrődne meg, sodorna át;
s mint egy féreg – tereimből
időtlenségemből már
rothadt almában tenyészek –
lehet, hogy köszönnöm kéne,
hiszen mikor legkevésbé
vagyok itt, akkor leszek,
amikor nem tudnak semmit:
akkor éppen elejtenek –
s legyek ezért hálás nekik,
hívjam őket szüleimnek?
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
