Hajó Baudelaire-nek
Hajó Baudelaire-nek
Fénytelen voltam, csillagtalan,
hajómnak rabja, ki gyönge héjjal
mást se tud – csupán mélyeket;
s maga is mély egek alján
hányódó sötét kavics – fénytelen,
és beszél a víz és mindegyik hullám
lentről jön, szól a közép felől,
földnek lelkéből és odavonz –
hiába keresni most csillagot;
amire felkötve szándék ad szemet,
tudni a vízben, merre az út,
ég alján, víz színén eszembe jutsz,
mert nem a csillag a cél soha,
de nélküle mégsincs utazás,
hiába kavarog gyönge testben a vágy.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
