Le kéne vetni a hétköznapokat,
kopott is, koszos is ez a kabát.
Tarisznya kincseim földre öntöm:
penészes emlékim talmi aranyát.
Késem éle nem kenyérbe szelve,
utat vágok kígyó belek felé,
mit rég, törtlányok öléből mertem,
oly tapadón ragacsos a vér, a vér.
Éji rettegésbe hull minden utca;
Istené lettem, magamtól kevély.
