Hölderlin kommentárja B. K. egy kései verséhez (egy ciklus 6. verse)

Hátborzongató az egyedüllét.
Idegenség van itt. Gyűlölet.
Semmi sem mondható. A hiány tagadt meg.
A soha. Az örök. Soha többé. Örökké.

//Csak jel vagyunk, s mögötte semmi,
kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk
beszélni is a messzi idegenben.//

Semmi sem maradt itt. A csend.
A harc utáni űr. A szélkakas.

//Szeretet jeleként
ibolyakék a Föld.//

Szavak kínját nem fogja össze gond.
Emlékekét nem feledés.

//Levegő takarja és idő
a rémítőt, nehogy valaki
imákkal túlontúl imádja, vagy
a lélek.//

Hűlt helye az ölésnek épít.
Rommá ölelten szülnek gyilkosok,
forrásuk igázta folyamokba fojtva.

//Jel kell hozzá,
nincs másképp, így-úgy, hogy napot és holdat
hordjon a lélek, szétválaszthatatlan,
és fusson, éjt-nap, az égiek meg
melegedhessenek összeérve.

Ám hogy az mit tesz, a folyam, nem
tudja senki.//

Nincs már semmi. Ez van.

//Ami marad, csak a költők műve.//





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.