a zseni
korláttalan hullsz szét az időben
talán ha nem volnának távolságaid
akkor lehetne mindig mindent elölről
de az úgy meg sehová sem vezet
korláttalan hullsz szét az időben
pedig az időben nincsenek távolságaid
a térben meg elenyésző
mégis lassan elenyészel
ahogy egy társra vágysz a magányban
vagy a magányra egy társaságban
korláttalan hullsz szét az időben
mert gondolataiddal nőnek távolságaid
mikor szellem már kevés van
ki kezével felérhet
és a kinyújtott karok is
kiket még elérhetsz
gyakran összekócolódnak
előbb a nyelvben
majd lépésben leépül a gondolat is
a fejben
mígnem százszor egy maradsz majd önmagaddal
önmagadban
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
