Sétagaloppban
távolodom már
én a világtól,
álmodozásban
érik a sóhaj
itt a szivemben.
Pille, ha illan
párnahalomból
éj tüzes árnyán,
tündevilágból
kúszik az álom,
rebben a pillám.
Majd odaát vad
fákat ölelve
szökken a kedvem
végig a tájon
és a határon
égi magasba.
Tisztul a kép is
látva a fények
szikra világát,
fákon a trilla
és tavaszillat
tölti a lelkem.
