BEFEJEZÉS II.
Nincs olyan este, hogy ne nézzek az égre
Ahol, felragyog szemed, gyönyörű fénye!
Elvarázsoltan peregnek a képek, nézem
Hogy szívemmel, érted, hogyan is érzek
Csak bámulom magányomban, az eget
De érzem, az álmom, valóság nem lehet
Elszakított Tőlem, valami kegyetlen vég
Nincs már múltam, jövöm, mindenem ég
A lángokat nem oltják el a könnycseppek
Szívemben eltört álmok, féltőn remegnek
Nem vagyok képes rá, mindezt elfogadni
Oly kegyetlen, szerelmünk, mégis feladni
De tudd, haldoklik minden kicsi remény
S ezáltal odavész, szívemből ezernyi fény
Te voltál a világosság, szürke életemben
A fény most odavész, fájón, reménytelen
Kérdésem, hogy miért? folyton felteszem
De válaszom, a süket némaságban lelem
A szerelem, hát ennyire képlékeny lehet
Hogy, egy pillanat alatt, mindent elfeled
Ezt nem lehet igaz, hiszen szívem vérzik
S cseppjei, mind, a végtelenben végzik
Elhagytál, most minden, annyira más lett
Érted vívott harcom, csupán egy vágy lett
Tehetetlen testem, csak húzza a mélybe
A múltunknak állított sírunknak, emléke!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
