Nagytakarítani

A szomszéd kerítést épített, fából.
Kifelé menet verebek ugráltak át a járdán.
Biztos éhesek voltak. Mi nem tartunk otthon madáretetőt.

Azt mondtam neked, kezdjük el most a nagytakarítást.
Halomra áll a szemét. Lomtalanítanak. Most van itt az ideje.

Kiérve a házból, egy üvegdarabot morzsoltam szét a talpammal.
Valaki csak szimplán, ki az ablakon, csak úgy, kivágja a dolgokat.
Lefordultam egy sarkon. Az mindig a legszebb, lefordulni.
Vártalak. Gondoltam talán te leszel az, aki engem is bevár.

A szomszéd ruhái feküdtek ott, az üzenettel: „elvihető”.

A körút messziről egész emberinek tűnt. Biztos a reggel,
meg a napfény volt ilyen hatással rá. Biztos a szombat esték,
azok az átkozottak, mikor elfeküdni az ágyon, melletted, puhán.

Fél órába telt eljutni egyik saroktól a másikig. Nem gondoltam rád.

Hazaérve, a szomszéd integetett, megmutatta az új kerítést.
Tett rá madáretetőt, barnát, verebeket gyűjtött vele.
Ő már végzett az egésszel. Én még csak most kezdem.

Nagytakarítani, kiírni rád: „elvihető”. Értsd meg:
nem én törtem össze a söröskorsót. Tanuldd meg végre kimondani:
ez az egész most már olyan, mint mikor nejlonzacskó dörzsöli a betont.

Felejtsük el a szombat estéket. Nem szabad elaludni.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.