Felezési idõ

Területeimről lassan elmúlok.
Fogyok, és vattát köhögök.
A bordakosarat, és a kulcscsontot
már pontosan ki lehet tapintani,
így, ami alattuk van, azt késznek tekinthetem.
Könnyelműen neveket aggatok rá,
És felszedem a földről a vattát.
Önzőség, tudom,
de most ezzel bélelem a sarkokat,
az ágyadat, és az egyeneseket,
ahonnan hiányozhatok.
Csendben, egyedül mozgok.
Úgy helyezem el őket, hogy ha felébredsz
észrevétlenül a hajadba akadjanak.
Tiszta és hideg. Azt mondják
szervetlen. Csak a nedvességet szívja;
nem bomlik le.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.