NÉLKÜLED, EGYEDÜL

Felel most szüntelen, fájón a szívem
Pedig, elhiheted, mindezt nem kérem
Azt súgja, mondjam el, bárki megkérdi
Milyen is ez, most magánnyal együtt élni

Legyen egy napnak néhány kis foszlánya
Hogy, magány fájdalmát bárki meglássa
Reggel mikor, álmodból álmosan felkelsz
Édesen érintenéd, azt kire ágyadban lelsz

De, nincs senki, csak álmodban volt Veled
Csakis az álom, mely ilyen gazságot tehet
Visszatérnél elképzelt világodba, elbújva
De, nem teheted, agy már át lett kapcsolva

Nem engedi magához a kusza álmok hadát
A reggelim közben agyam a feledés hatja át
Öntenék Neked is poharadba, édes kincsem
De, láthatom, velem szembe senkim sincsen

Sétálni indulok, megkérdezném jössz-e Velem
De, kérdésemmel, csakis a magányomat lelem
Tehetnék úgy, hogy az ajtóban előre engedlek
De lépéseid nyomát követve, hiába is kereslek

Ha, épp vesztemnek irányába, venném az utam
Nem lennél ott Kedvesem, ki mondaná „ugyan”
Ilyen hát a magány, néhány kis példával övezve
Mikor nincs velem angyalom, csókommal ölelve!!!





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.