Alkony

Elalvás előtt könnyebb
megbocsátani, csak úgy
a világnak.
Azt látod, amit én,
a februári eget.
Az esőt latoljuk,
te a hazaúton,
én az ablakból,
nem lesz.
Így még könnyebb,
veled is könnyű,
annyira, mint egy
bükkfa tövében
nyáron aludni...

Fecsegésemet fénylő tea szűri,
tehát csak
azt írom, ami átjutott,
mintha megírhatnám a naplementét
úgy, hogy már keltét is tudod.

Hol összecseng a kiskanál
a kék peremmel, rámtalál
az éj előtti áhitat,
és gyertyát gyújt, teát itat:
ott csönd van és tavaszelő,
ott minden korty csilingelő,
ott nem hiányzol már te sem,
s a ponttá hűlő cseppeken
légy nem zümmöghet holnapig.
Csak a szél fúj. Az is alig.
Egy sosem volt bükkligetben
alvás előtt láttok engem,
mint egy kukucskáló apa:
te meg a tea meg a fa.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Kortárs, 2004/10